40 éve ment el
"Szerethettek volna a nők,
szerethetett volna a tenger,
te mindenütt otthonos és otthontalan.
Lehettél volna Brazilia selyemfiúja,
lokálok helytartója, éjszakákkal karambolozó költő -
mert a vakság hamujában
gyönyörű lábak járnak mindig,
mert a tenger lányai igazi férfiakra várnak.
Boldog, ki el tudtad árulni az édent,
lettél a század partizánja,
emberi lábnyom a járhatatlan őserdőben
szakállas forradalmár,
géppisztolyos szépfiú,
Santa Clara városát mosolyoddal is meghódító.
És Kuba lett a hazád,
mert Kuba volt a forradalom.
Én láttalak és irigyeltelek :
vonult előtted a nyár, mint a tankhadosztály.
Vászon katonazubbonyodban a szabadság veritékezett
s a jövő izzadságszaga csapott orromba akkor,
erősebb volt, mint a narancskerteké.
Havanna boldog volt, mert ismert téged;
Havanna boldog volt, mert el tudtad hagyni őt is.
Havanna sirat most, mert meghaltál helyette is.
Bolívia erdeiben
nem a fejszék beszéltek legszebb nyelven,
nem a fűrész, nem is a madarak.
A fák leadóállomásai
lélegzetvételed sugározták.
A hang, ha elhallgat, hiánya megmarad.
A test, ha megölik, hiánya testté válik:
adni kell neki kenyeret, adni kell neki szabadságot.
Szerethettek volna a nők,
szerethetett volna a tenger,
te mindenütt otthonos és otthontalan.
Véres partizánsapkádat elteszem emlékbe
s most már mindig tudom,
merre bujkálsz."
Utolsó kommentek